Maslow-piramis és karantén
Ugye, Te is érzed, mennyire megterhelő, hogy percenként változnak az infók, ezerféle hozzáállásról olvashatsz, hallhatsz? Nem csodálom, hogy így érzel, hiszen az össze szükségletünk (a biztonság érzettől a kapcsolódáson át az önmegvalósításig) most minden sérül.
Ha az egyik percben félek, hogy nem tudok a gyerekeimnek enni adni (nem, nem a liszt hiány miatt, hanem a munka hiánya miatt), vagy a szeretteimet nem érinthetem, nem is láthatom - akkor nehéz a következő percben online vállalkozást nyitni, kreatívnak lenni, önismeretre és én-időre fókuszálni. Az egyik netes cikk arról szól, hogy nem lesz elég WC-papír, a másik arról, hogy most tartsunk össze, szeretet, béke, az emberiség megtisztulása.
De lássuk részletesen, hogy megérthessük, illetve, hogy mit tehetünk:
Az ember, leegyszerűsítve az ún. Maslow-piramis szerint működik: először az alapvető fiziológiai szükségleteinket kell kielégíteni (evés-ivás, pisilés, alvás), majd a biztonság érzetünknek kell rendben lennie (meg tudok élni, a szeretteim biztonságban vannak, nem vagyunk életveszélyben), ezután pedig kezdődnek a valódi emberi szükségletek: tartozom valahová, szeretnek, érintenek-érinthetek, nem vagyok egyedül. Ha mindez megvan, akkor az elismerésre (fontos és hasznos vagyok a világban, munkámban és családomban) törekszünk - idáig tart a "hiányalapú szükségletek" birodalma, vagyis ha ezek tartósan vagy hirtelen nem léteznek, krízis helyzetbe kerülünk!
Tehát csak ezek meglétével tudunk a "növekedéslapú szükségletekre" koncentrálni, vagyis fejlődni, tanulni, kreatívnak lenni - új tudást szerezni és szellemi célokat kitűzni (kognitív szükségletek), koncentrálni az esztétikai szükségleteimre: művészetre, alkotásra, saját és környezetem külsőségeire, a csúcson pedig az önmegvalósítás és flow van.
Mi hát a teendő?
- Érthető módon az alapvető szükségletek, biztonság és egészség kérdéseket kell magunkba helyre tenni. Nyissunk egy füzetet és írjuk le részletesen, milyen tartalékokkal rendelkezünk, hogyan tudjuk ezt beosztani a következő 30-60 napban, milyen költségeken tudunk faragni.
.
2. Nézzük át kikhez fordulhatunk, ha megszorulunk - például anyagilag, vagy akár fizikailag, mondjuk ha lázas a gyerkőcünk, ki szalad el kenyérért, patikába... Nagyon sok megoldás van az internetnek köszönhetően, anyukás csoportokban, én magam is segítek a XIII. kerület környékén ha szükséges! (blankahamori@gmail.com) A fizikai egészségünkért apró lépést is tehetünk: tornázhatunk otthon, csatlakozz a csoportjaim egyikéhez!
3. Ezután koncentráljunk a társas kapcsolatokra, kivel hogyan tartjuk a kapcsolatot, és tartsuk is! Beszélgessünk, nevessünk a barátokkal és családdal, mert a gondolatainkba burkolózva nem lesz jobb! Én mindennap beszélek a barátnőimmel és szüleimmel, ha kiderül, hogy ugyanattól félünk vagy ugyanannak örülünk máris jobban érzem magam.
4. NE HIDD, hogy a munkád vagy egyéb szerepeid megszűnésével az derült ki: nem vagy fontos része a világnak vagy nem vagy életképes. Bizonyos szakmákat kiemelten érint a krízis helyzet, ez egy folyamat, így is és most is jó vagy, csodás vagy, ha már ezt olvasod tettél valami hasznosat magadért, magatokért!
E napokban a Maslow-piramis aljáról a tetejére ugrálunk és zuhanunk vissza percenként. Ez most a legnehezebb, és megértelek, ha szenvedsz ettől!
5. Most beszéljünk az olyan luxus dolgokról, mint tanulás, önfejlesztés, jó közérzet (kognitív és esztétikai szükségletek, önmegvalósítás) - nos, igenis szuper ezekhez is hozzájutni, mert minőségibb lesz életünk! Az olaszok éneklős videói is erről szólnak: a felsőbb igények kielégüléséről, a szépről, a kapcsolatokról, az önkifejezésről, mindarról, ami EMBERI.